Ajkai programok

Mindenki tud rajzolni – Ajkán is



rajz3Egy olyan négy napos rajztanfolyam lesz Ajkán, január 20-23 között, ahol a szervezők szerint nulla rajztudástól a portré rajzolásáig juthatnak el a jelentkezők. Mindehhez pusztán a jobb agyféltekénk „bekapcsolása" szükséges. A módszerről kérdeztük a két szervezőt Bajczi Mariannát és Zabó Kittit, akik egyébiránt Ajkáról származtak el, s most szülővárosukba visszatérve szeretnék itt is átadni a tudást.

Eyko: Tehát mindenki tud rajzolni?
Bajczi Marianna: Igen így van.
Eyko: Akár én is, aki egyenes vonalat sem tudok húzni?
Bajczi Marianna: Aki írni tud, az rajzolni is tud. A barlangrajzok előbb készültek, mint ahogyan az írás kialakult. Ma is úgy van, hogy gyerekkorunkban tudunk még rajzolni, csak a sok viszonyítás, kritika, szép lassan elfedi az embereknél a kreatív képességeket.
Eyko: A jobb agyféltekés rajztanfolyam pedig visszahozza?

Bajczi Marianna: Mi csak megrepesztjük a kreativitásra rakódott rétegeket, és előjön mindenkiből ez a tudás. S az érdekes az, hogy ha ezzel a módszerrel az ember négy nap alatt megtanul rajzolni, portrét tud készíteni, akkor vajon mennyi, s milyen képességeket lehet még így aktivizálni, mennyi mindent lehet még így megtanulni. Ezeket a lehetőségeket is szeretnénk a jövőben elhozni Ajkára. Most a rajzzal indulunk
Eyko: Nem – hogy is mondjam – túlzás az, hogy négy nap alatt megtanítanak rajzolni valakit, aki addig nem is foglalkozott ezzel?
Zabó Kitti: Az úgynevezett „jobb agyféltekés" rajztanfolyam más, mint egy egyszerű rajztanfolyam. A technikák teljesen mások. Volt, aki egyébként jól tudott rajzolni, de amikor elvégezte a mi tanfolyamunkat rácsodálkozott, hogy nem volt különbség a csak pálcikaembert rajzolni tudó ember és az ő rajztudása között, mert a jobb agyféltekés tanfolyam után mindketten ugyanúgy tudtak rajzolni.
Bajczi Marianna: Sőt, aki jobban tudott rajzolni a tanfolyam előtt, egy picit nehezebben tudott átkapcsolni a jobb agyféltekébe. De ha már átkapcsoltak nem lehet megmondani, hogy kinek volt nagyobb előképzettsége, vagy tudása.
Eyko: Beszéljünk akkor erről a jobb agyféltekés dologról!
Bajczi Marianna: Az köztudott, hogy agyunk teljesítményének csupán négy százalékát használjuk ki, s e négy százalékot is többnyire a bal agyféltekénkmarianna_linea használja: agyalunk a múlton, gondolkozunk a jövőn, ezek a „mi lesz, ha..." típusú gondolkozások, de a nyelv használata is bal agyféltekés. Ha viszont speciális gyakorlatokkal bekapcsoljuk a jobb agyféltekét – szinte vágni lehet a levegőt, amikor ez megtörténik. Megvalósul az úgynevezett „flow-élmény". A síeléshez lehet ezt hasonlítani, amikor az ember nem azt várja, hogy leérjen a lejtőn, hanem a siklás minden pillanatát megéli. Ugyanez van a rajznál. Volt egy hölgy, aki már három éve meditált, amikor elvégezte ezt a tanfolyamot, ő mondta, hogy olyan mélységet a meditálásban sem élt át, mint itt a rajzolásnál.
Eyko: Tehát a bal agyfélteke az értelem, a jobb agyfélteke az érzelem, ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni. Az ilyen típusú rajztanuláshoz ezek szerint érzelem kell. De mi volt előbb: a jobb agyféltekés gondolkodás, s kiderült, hogy ennek segítségével könnyen, gyorsan megtanulható a rajzolás, vagy volt a rajzolás, aminek egy speciális formájával fejleszthető a jobb agyféltekés létezés?
Bajczi Marianna: Az kétségtelen, hogy a rajzolás segítségével erősödik a jobb agyfélteke működése. Amikor ez rutinná válik, az ember sokkal jobban átlátja a dolgokat, könnyebben hoz döntéseket. A rajz tehát csak egy eszköz, mert a tanfolyam során nem csak rajzolni tanulnak meg a jelentkezők, hanem sokkal többet adunk ennél.
Eyko: Boncoljuk még egy kérdés erejéig a bal és jobb agyféltekés működésbeli különbségeket. Ha valaki megy az utcán, közlekedik, az bal agyféltekés, vagy jobb?
Zabó Kitti: Ha azon gondolkodik közben, hogy mit fog tenni, mi történt tegnap, ha elvész a részletekben, akkor bal agyféltekés gondolkodást végez. Ha viszont teljesen tudatában a saját fizikai jelenlétének, akkor a jobb agyféltekét használja. Ha az ismerősét beazonosítja, az a jobb agyfélteke, ha spontán reakciói vannak, ami a múltban gyökerezik, egy illattól egy nézéstől egy mozdulattól, az pedig a bal agyfélteke tevékenysége.
Eyko: S a két agyfélteke között ezek szerint az átjárás lehet tudattalan és tudatos. Melyik a gyakoribb?
Bajczi Marianna: A tudattalan.
Eyko: S hogyan lehet tudatosan „jönni-menni"?
Bajczi Marianna: A rajzon keresztül ezt speciális gyakorlatokkal érjük el, aztán gyakorlással az élet minden területén használni tudja az ember.
Eyko: Lehet, hogy ez már valami üzleti titok-féle, mégis azt akarom feszegetni, hogy mi az a szó, mondat, vagy bármi más, ami a kapcsolót jelenti?
Bajczi Marianna: Olyan dolgokat csináltatunk, amelyben a bal agyfélteke egyszerűen feladja a tevékenységet, mert nem látja a logikát. Nem látja az értelmét a feladatnak.
Eyko: Értem. Illetve lehet, hogy nem értem. Beszéljünk inkább a tanfolyamról, a rajzokról!
rajz1        rajz2

Bajczi Marianna: Amit a tanfolyam legelején elmondunk: senki ne viszonyítson máshoz, mindenkinek az önmaga fejlődése a lényeg. Minden este kiállítást készítünk az elkészült rajzokból, s láthatjuk, hogy bár ugyanazt a rajzot készíti mindenki, s mégis mindenkié mennyire más.
Eyko: Ez természetes, hiszen két híres festő alkotását sem lehet összehasonlítani. De azért mégiscsak létezik rossz és jó rajz, nem?
Bajczi Marianna: Mi a jó és mi a rossz? Ha én most olyan képeket készítenék, mint Picasso....?
Eyko: No igen.
Bajczi Marianna: Nincs jó és rossz. Ne minősítsünk folyton. Fogadjuk el a dolgokat olyannak, amilyenek, és egymást is olyannak, amilyenek vagyunk. Ne akarjuk a másikat a saját kaptafánkra megváltoztatni, ne akarjam elvárni, hogy amit én cipelek nyűgöket, arra te úgy reagálj, hogy nekem jó legyen. Te olyan vagy, amilyen vagy, én pedig ilyen, amilyen vagyok.
Eyko: Akkor ez most művészet, vagy pszichológia?
Bajczi Marianna: Ötvözet. De mi nem művészeket képzünk. A rajz csak egy eszköz. Látásmódot tanítunk, amit ha utána alkalmazni fog a jelentkező, az élete változik meg egy tanfolyamtól.
Eyko: No, most nekem picit ez is túlzásnak tűnik. Hogyan változhat meg az élete, mit lát másképpen?
Bajczi Marianna: Egy olyan belső egyensúlyt, tartást, meg igényt, és harmóniát hoz meg az ember életében, ami átmegy a kapcsolatokba, és kifelé is látszik. Ha pedig az ember boldog, másképpen alakul minden körülötte.
Zabó Kitti: Aki ezt a látásmódot megtanulja, akkor veszi elő, amikor akarja, nem fogja soha elfelejteni.kitti_rajz
Eyko: A boldog emberre pedig ránézni is jó. Hol és mikor lehet Ajkán a tanfolyamra jelentkezni?


Zabó Kitti: Tehát január 20-23 között lesz a tanfolyam, a Fekete István Általános Iskola külön épületében. Jelentkezni a 06-30/280-90-90-es telefonszámon lehet. Aki pedig ellátogat a www.rajztanfolyam.hu weboldalunkra, bővebb információkhoz juthat és a megtartott tanfolyamok harmadik-negyedik napjain készült rajzokat is nézegetheti.

Kiegészítő információk